Nyári tábor 2021

2021-ben is lehetővé tették a járványügyi adatok a Premontrei Plébánia egyházközségi táborának megszervezését. Idén is, immáron harmadik alkalommal, a Part Hotelben rendezkedtünk be, tudván, hogy a saját partot kiválóan helyettesíti – az amúgy járványidőszak alatt megújuló – csöpi közi szabad strand. A lelkes szervező csapat rendkívül kevés idő alatt próbálta megtölteni a 6 napos tábort jobbnál jobb programokkal, amely a visszajelzések szerint, sikerült is.

A résztvevők többségét a kisgyermekekkel érkező családok adták, de idén talán többen képviseltették magukat a felnőtt korosztályból, mint tavaly. Fiatalok is szép számmal akadtak a 6-18 éves korosztályból is. A programokat úgy alakította a szervezői gárda, hogy mindenki találhasson kedvére valót.

Az előző évek táboraihoz hasonlóan papjaink szolgáltatták a tábor lelki programjait. Napi miséket és zsolozsmákat mondtak előre meghatározott időpontokban, amik kiváló keretet adtak a táborozóknak, fakultatív lehetőséget biztosítva nekik a részvételre. Ezen túlmenően kedden Piusz atya tartott elmélkedést az Oltáriszentségről az érdeklődőknek. Ez idő alatt kézműves foglalkozáson vettek részt a kisebb-nagyobb gyermekek: „körmöcskéztek”, pompont készítettek, gyöngyöt fűztek és a rajzművészet különféle vállfajait próbálhatták ki. Szervezett keretek között festettek, színeztek és rengeteg önálló rajz is készült.

Ehhez kapcsolódóan a szervezők rajz és fotópályázatot hirdettek a tábor időtartamára, több témában és korcsoportban. Alkotásra hívták az óvodás korosztályt “Hurrá „nyaralunk!” címmel, a 7-14 éveseket a jövő évi tábor logójának megtervezésére kérték fel, a 15-99 éves korosztálytól pedig fotókat kértek „Balatoni nyár” témában. Az utolsó pillanatokig érkeztek a művek, melyekből mini-kiállítás is készült.

Minden délelőttre jutott egy-egy előre eltervezett program, amelyet többnyire egy délutáni szabad strand, önfeledt fürdőzés, játék, vagy foci követett. A rekkenő hőségben különösen üdítően hatott a késő délutánig tartó fürdőzés, amelyet persze mindig egy kiadós vacsora követett a szálláson. A kánikula sem rettentette el a táborozókat, hogy kiránduljanak a környéken, amely közös vonatozással kezdődött és fejeződött be. Az úti cél Fonyód volt, a Nagyboldogasszony-templomtól gyönyörű panoráma nyílt a Balatonra, háttérben a Badacsonnyal. A kitartóak még kirándultak innen egy kicsit, a fáradtabbak pedig visszaindultak, hogy kellemes fagylaltozással hűsítsék magukat. Ezen az estén Kocsis Csaba tartott kiváló előadást „Bevezetés a magyar népballadák világába” címmel. A felnőtteknek és fiatalabb érdeklődőknek szóló programot Annus Réka népi énekes színesítette 1-1 ballada (részlet) eléneklésével.

Több, szinte hagyományosnak mondható programra is sor került. Egyike volt ezeknek a játékos-sportos vetélkedő, melyen minden korosztály képviseltette magát. Nemcsak a gyermekek voltak lelkesek, hanem jó volt megtapasztalni, hogy a felnőttek körében is újra feléledt a hétköznapokban eltemetett versenyszellem. A versenyzők bemelegítésként a tüdőkapacitásukat tehették próbára „pingponglabda-fociban”, később mérnöki képességeiket kellett megcsillogtatni. A nagy melegre való tekintettel több „vizes” versenyszám is boldogította a játékosokat, de agytorna is volt, amikor pl. híres filmrészleteket vagy rajzfilmslágereket kellett felismerni. A díjazás sem maradt el, hiszen minden játékos jégkrémmel örülhetett vagy éppen vigasztalódhatott. Vizes versenyszámként a lufis íjászat is új követőkre talált Járó Zsoltnak köszönhetően, aki még több tartalommal töltötte meg ezt az amúgy is izgalmas sportot.

Egy másik tradicionális közös program a vitorlázás. Nagy volt az érdeklődés idén is, az időjárás pedig ismét kegyes volt, lehetővé téve a kihajózást. Ihletet adva a fotópályázathoz, több kép készült a vízen ringatózva. Egyik este fergeteges táncházra került sor a fenyők és árnyat adó fák alatt Benderné Jelinek Eszter jóvoltából. Az élő zenekarral (Kocsis Csaba, Bajnóczi Gábor) kiegészült esemény maradandó élményt nyújtott kicsiknek–nagyoknak és persze az aktív nézőknek egyaránt. Másnap folytatódott a tánc, ezúttal gyermekfoglalkozás keretében.

Idén több fix esti program volt köszönhető az Európa Bajnokságnak is. Az esti közös meccsnézés összehozta a különböző korosztályokat, közös témát adva a felnőtteknek és gyermekeknek. Meglepetés vendégünk is volt az EB-hez kapcsolódóan, a válogatott kapus Gulácsi Péter személyében, akinek közvetlenségét és kedvességét ezúton is köszönjük! Táborunk fiataljai köszönetüket fejezték ki az egész magyar csapatnak egy molinóval, és apróbb, személyes ajándékokkal készültek a kapusnak és családjának.

A felhősebb, szelesebb napokon fiataljaink csocsóval, billiárddal, ping-ponggal és társasjátékkal mulatták az időt, a kisebbek kézműveskedéssel, mesenézéssel és önfeledt játékkal. Esténként pedig filmezéssel, a kisebbek esti mesével /olvasás, diafilm/ zárták a napot, mely után a felnőtt társaságnak alkalma nyílt az esti programokon való részvételre, a kötetlen beszélgetésre, és egymás jobb megismerésére.

Bízunk benne, hogy a tábor az egyházközség összekovácsolódását szolgálta és szolgálja most is a tevékeny, szeretetteli együttlét által. Köszönet minden szervezőnek, helyszíni segítőnek!

Várszeginé Bajnóczi Teréz

A 2020. évi egyházközségi nyári tábor Magyarország Kormányának támogatásával valósult meg.