Nyári tábor 2022

Galéria a képre kattintva!

Különösen forró hetet töltött el az egyházközség apraja-nagyja 2022 júniusának utolsó hetében a Balaton partján. A megérkezés napján, a szobák elfoglalása után a családok örömmel csobbantak egyet a levegőnél hűsebb vízbe.

A szervezők idén is sok programmal színesítették a tábori napokat. A tábor keretét ismételten papjaink szolgáltatták a napi misével és imaórákkal. Emellett lelkiprogramokat is tartottak fiataljainknak és a felnőtt résztvevőknek egyaránt. A családok és szülők kikapcsolódását az is elősegítette, hogy mint minden évben, lelkes bébiszitterek vigyáztak a legkisebbekre, a kézműves foglalkozások ötletgazdái pedig a nagyobbakat kötötték le hosszabb időre.

Egyik délután, a csendes pihenő óráiban meglátogattuk a Bugaszegi Téglagalériát, ahol a gyerekek király, jurtalakó, gazda, várkapitány és ki tudja még milyen szerepbe bújhattak. Egy másik alkalommal a balatonboglári gömbkilátóhoz kirándultunk el a délelőtti órákban. A közös vonatozás és séta után csodás panorámában gyönyörködhettünk, majd a domboldalban megbúvó Vörös-kápolnát tekintettük meg.

Kihagyhatatlan a tábori programok közül a sportos-játékos vetélkedő, mely minden alkalommal óriási versenyre készteti a tábor lakóit. A közös agytornán olyan nehéz kérdésekre kellett válaszolnunk, minthogy: „Hány olyan gólt lőtt Magyarország Angliának az ikonikus 0-4-es meccsen, ami nem pattant le a gólvonal előtt?” vagy olyan kérdések, amikre csak a rutinos érettségizők tudják a választ: „Hányszor szerepel a ’tovább’ szó Ballag már a vén diák c. kezdetű nótában”? A sportos jelleget a ’pétanque’ teniszlabdákra átírt változata és a délidőben igencsak jól eső vizes játék adta.

Idén is sor került a vitorlázásra, amely némiképp rendhagyó módon valósult meg, hiszen szinte „házhoz jött” a vitorlás a balatonszemesi kikötőbe. Hatalmas érdeklődésnek örvendett ez a program, ezt mutatja, hogy 3 turnust is kellett indítanunk, melyek egyikén ifjú hajóskapitányokat is bevontak a munkába.

Remek előadásokat hallhattunk a tábor során. Fiataljaink és a lelkes felnőttek a füleskuvikok rejtelmes életébe nyerhettek betekintést szieszta időben. Esténként pedig a felnőtteknek szóló előadások következtek. Egyik nap az SMA-ról tartott rendkívül érdekes előadást egy tűzvonalban dolgozó gyógyszerész. Másik este pedig elgondolkodtató filmet néztünk meg a ’social media’ káros hatásairól. Mindegyik előadást tartalmas beszélgetés követte.

A tábor utolsó estéjén fergetes táncház kerekedett a Balaton partján. Kicsik és nagyok együtt ropták, addig, amíg a hirtelen feltámadó szél gyors véget nem vetett a mulatságnak.

Köszönet mindenkinek, aki bármilyen formában hozzájárult a tábor sikeréhez!

Simon-Bajnóczi Johanna és Várszeginé Bajnóczi Teréz

A 2022. évi egyházközségi nyári tábor a Váci Egyházmegye és Magyarország Kormányának támogatásával valósult meg.