Kápolna

A premontreiek gödöllői letelepedésükkor (1923) iskolát, kollégiumot, rendházat építettek, ám az épületegyütteshez tervezett kéttornyos neobarokk stílusú templom építése pénzhiány miatt csak álom maradt. Az iskolák államosítása (1948) és a szerzetesrendek feloszlatása (1950), a rend vagyonának elkobzása következtében minden remény szertefoszlott, hogy a premontreieknek Gödöllőn temploma legyen. Az épületbe az Agrártudományi Egyetem költözött, a templomnak kihagyott helyet beépítették.

A rendszerváltozás után Fényi Ottó kormányzó perjel kis templomot kezdett építeni a Fácán sor 3. alatti telken. Tervezője Petényi János volt. A kápolnát 1993-ban áldotta meg Keszthelyi Ferenc váci megyéspüspök, majd 1998-ban emelte plébániai rangra. Hivatalos neve: Szentlélek és Gyümölcsoltó Boldogasszony Templom.

A templom búcsúünnepe március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, kisbúcsúja Pünkösdhétfőn, a felszentelés napján van.

A kápolna éke a gödöllői szecessziós művésztelep alkotójának, Nagy Sándornak, Őseink hazára találása című, a tervezett premontrei templomba készült 1927-es terve alapján készült 16 négyzetméteres üvegablak, ami az öregdiákok adományai alapján készült el L. Szabó Erzsébet kivitelezésében 1993-ban.

A kápolnában látható még Ohmann Béla (1890-1968) Szent Norbert szobrának (1928) fából készült, kicsinyített mása. Az eredeti, embernagyságúnál is nagyobb szobor az egykori rendház homlokzatát díszítette. Az államosításkor levették, ekkor összetört, de darabjainak holléte mai napig nem ismert.

A tabernákulumot Ozsvári Csaba ötvösművész alkotása díszíti.

A kápolna fából faragott bejárati ajtaja Pálvölgyi Richárd munkája.

A Szent Ágoston Prépostsági templom felszentelésével (2024. október 22.) a rendszeres liturgiák (szentmisék, zsolozsmák) átkerültek oda. A kápolna belső átépítéssel és felújítással urnatemetős temetőkápolnává lett átalakítva. Így továbbra is aktívan működik pl. gyászmisék alkalmával, illetve közösségi tereit használják a plébániai hittanosok és az anyaklub.

Urnahelyek megválthatók, részletekről érdeklődni a plébánia illetve az apátság elérhetőségein lehet.